Lakás Biztosítás Kalkulátor
Lakásbiztosításkalkulátor.hu

Lakásbiztosítás kalkulátor

Hazánk még távol áll a nyugati trendektől a lakásbiztosítás piac tekintetében, de ezen kívül számos terület van a biztosításokban, melyek megoldásra szorulnak.

Az egyik ilyen, az alulbiztosítottság, hogy az ingóság biztosításának hiányáról ne is beszéljünk, melyek lakásbiztosítás kalkulátor segítségével is kiküszöbölhetők lennének.

Rendszeresen találkozunk olyan példákkal, ahol az ügyfelek réges-régen megkötött biztosítással vágnak neki egy káresemény rendezésének. Ezek rendszerint csak részben járnak sikerrel, mivel az évek alatt alulbiztosítottá válik a lakásbiztosításunk. Ez elsősorban új háztartási felszerelések, bútorok, lakásfelújítás, vagy tetőtér beépítéssel keletkeznek.

Ezért érdemes minden évben a lakásbiztosításunkat a valós tényekhez szabni. A biztosítók természetesen nem fizetik ki azt a kárösszeget, mely a valóság és a kötvényben szereplő összeg között van.

Lakás Díjszámítás

Alulbiztosított ingatlanokra megoldás

A lakásbiztosítás alapvetően két részből tevődik össze, melynek fontosságát csak akkor érzi a biztosított fél, ha probléma adódik, és a kárrendezés nem pont az ő elképzelései szerint alakul.

A biztosítás egyrészt az ingatlan biztosítását jelenti, valamint az ingatlanon belül található ingóságokét. Ennek átláthatóságához nagy segítséget jelent a lakásbiztosítás kalkulátor.

A lakáson belül található ingóságok nem csupán az illetéktelen behatolók által vannak veszélyeztetve, hanem egyes természeti csapások okozta elemi károk is megrongálhatják azokat.

Elég, ha csak egy villámcsapásra vagy egy viharra gondolunk, máris világossá válik, milyen módokon lehetnek még veszélyben értékeink.

A lakások nagy része hazánkban alulbiztosított, és előfordul, hogy ennek nem a lakásbiztosítás díj az alapvető oka, sokkal inkább a tulajdonosok figyelmetlensége.

Előfordul, hogy hosszú éveken keresztül nem merül fel az ingatlan tulajdonosában az eshetőség, hogy esetleg meg kellene újítani a rég megkötött biztosítást, hiszen a változások kihatással vannak rá.

Egy ingatlan felújítása, akár részlegesen is, nagymértékben befolyásolja azt a tényezőt, hogy a meglévő lakásbiztosítás nem megfelelő.

Más részről, időről-időre végig kell gondolni, hogy az ingóságok értéke, minősége milyen mértékben változott az évek során, mely idő óta fennáll egy régi lakásbiztosítás. Ezeket a számításokat percek alatt el lehet végezni a lakásbiztosítás kalkulátor segítségével.

Nem érdemes az ingóságok biztosításán takarékoskodni, hiszen a biztosítás díja nem mutat akkora különbözetet, mint amekkora súlya lehet egy esetleges veszteségnek.

Pótlási érték a lakásbiztosításban

Ma már lehetőség van arra, hogy lakásbiztosítás esetén, az ingóságokat figyelembe véve, a pótlási értékre szóljon a lakásbiztosítás szerződés. Ennek akkor van nagy jelentősége, ha egy esetleges kár, mely lehet akár elemi kár, vagy bármi más, a használhatatlanná vált ingóságokat beszerzési áron téríti a biztosító a szerződő fél részére.

Ennek a kiegészítő információnak akkor van igazán nagy jelentősége, ha olyan ingóságról van szó, mely feltétlenül szükséges a mindennapi élethez, és újbóli beszerzése nem tűr halasztást.

Nem lehet elvárni az ingatlan tulajdonosoktól, hogy minden évben áttekintően megvizsgálják a változásokat, és az előzőleg kötött lakásbiztosítás adatait, de pár évente mindenképpen szükséges lenne, és sajnos ezt a legtöbb ember elmulasztja megtenni.

Lakásbiztosítás és a biztosított érték

Érdekes tényező, hogy a gazdasági válságnak köszönhetően egyre rosszabb a helyzet a biztosítás területén, mivel az emberek nagy része ezeken a kiadásokon próbál takarékoskodni.

Ez némi ellentmondást hordoz magában, hiszen a nehéz gazdasági helyzetből adódóan egyre nehezebb a vagyont gyarapítani, az ingatlan állagát szinten tartani.

Az ingatlan és az ingóságok értéke valójában akkora értéket képvisel, hogy elvárható lenne ezeknek a biztosítása.

Nem érdemes a jószerencsében bízni, hiszen a szerencsétlenségeket csak úgy lehet távol tartani, ha felkészül rá az ember, és egy jól megtervezett biztosítás valódi védelmet nyújt, ehhez pedig segítséget a lakásbiztosítás kalkulátor.


Új lakásbiztosítási termék a piacon

2012-05-10 09:06:00

Május 1-től az Union Kandalló lakásbiztosítása, csak és kizárólag a márciusban bevezetett újítás szerint köthető meg. Az új termék neve Union Kandalló Extra Otthonbiztosítás, a lakásbiztosítás kalkulátorral már a megújult biztosítási feltételekkel köthetünk lakásbiztosítást, új vagyontárgyakkal, új kockázatokkal és kiegészítőkkel.

tovább a Új lakásbiztosítási termék a piacon hírre



Termékújítások a lakásbiztosítás piacán

2012-04-12 11:01:00

A kedvezőtlen makrogazdasági helyzet arra késztette a biztosítókat, hogy átértékeljék ingatlanbiztosítási termékeiket. Mivel a fizetőképes kereslet annyira lecsökkent, hogy gyakorlatilag a minimálisnál is kisebb az ügyfélaktivitás.

tovább a Termékújítások a lakásbiztosítás piacán hírre



Groupama lakásbiztosítás: előleget utalt át a biztosító

2012-02-14 14:17:00

Ötmillió forintot utalt át a Groupama lakásbiztosításuk terhére a nemrég gázrobbanásban megrongálódott XIII. kerületi, 42 lakásos társasház számlájára. Az épületet a Groupama biztosítja.

tovább a Groupama lakásbiztosítás: előleget utalt át a biztosító hírre



A Groupama Magyarország irányítja a biztosító szlovák érdekeltségeit

2012-01-18 11:14:00

A francia Groupama csoport magyar leányvállalata irányítja a csoport szlovák érdekeltségét. Még tavaly októberben fióktelepet alakított ki a Groupama Garancia Biztosító Szlovákiában.

tovább a A Groupama Magyarország irányítja a biztosító szlovák érdekeltségeit hírre



Groupama lakásbiztosítás „csomagrendszerben” köthető

2011-12-13 11:32:00

A Groupama lakásbiztosítását „csomagrendszerben” kínálja, ezek a „csomagrendszerek” ugyanakkor teljesen rugalmasak, mert különféle kiegészítő biztosítások köthetők mellé. A Groupama lakásbiztosítás alapcsomagjait igény szerint lehet így bővíteni, akár egy teljesen egyedi komplex lakásbiztosítás is kialakítható.

tovább a Groupama lakásbiztosítás „csomagrendszerben” köthető hírre



Fordulat a szemléletben a lakásbiztosítások terén

2011-10-12 02:00:00

Az elmúlt néhány év ráébresztette az embereket arra, hogy ingó és ingatlan vagyonuk védelmét nem szabad elhanyagolni. Egyre többen és tudatosabban kötnek biztosítás szerződést.

tovább a Fordulat a szemléletben a lakásbiztosítások terén hírre



Közeledik az őszi viharszezon, válasszunk megfelelő védelmet a lakásbiztosítás kalkulátorral

2011-09-14 02:00:00

Több biztosító akciója is elérhető a lakásbiztosítás kalkulátor segítségével. Az idei évben az ár és belvíz károkat megusztuk, de ősszel támadnak a viharok.

tovább a Közeledik az őszi viharszezon, válasszunk megfelelő védelmet a lakásbiztosítás kalkulátorral hírre



A lakásbiztosítás piaca is nyugtalan a válság óta

2011-09-09 02:00:00

A lakásbiztosítás kalkulátor másfél-két éve, folyamatosan mutatja a biztosítók díjkedvezményeit és speciális szolgáltatásait.

tovább a A lakásbiztosítás piaca is nyugtalan a válság óta hírre



A betörés elleni hatékony védelem része a lakásbiztosítás

2011-07-25 02:00:00

A lakásbiztosítás kalkulátor segítségével kötött szerződésben a betörés kockázata is szerepel igény szerint. Ebben az esetben a biztosítók különböző mechanikai és elektronikus védelmet írnak elő. A biztosítók általában a mechanikai védelmet részesítik előnyben, hiszen az egyszerűbb, vagy közepes elektronikai eszközöket könnyen ártalmatlanítják, illetve egy riasztó hangjára ma már senki nem figyel oda.

tovább a A betörés elleni hatékony védelem része a lakásbiztosítás hírre



Csökkennek a lakásbiztosítás kalkulátor díjai, a kárkifizetések nőnek

2011-06-08 02:00:00

A biztosítók egyre komolyabb problémával kell, hogy szembe nézzenek. A biztosítás díjaiban évek óta tapasztalt csökkenés, most újra emelkedésnek indulhat.

tovább a Csökkennek a lakásbiztosítás kalkulátor díjai, a kárkifizetések nőnek hírre



Valid XHTML 1.0 Transitional